2013. július 4., csütörtök

▲9.RÉSZ▲

Guys!:) Szerintem most hamarabb hoztam a részt, mint átlagban szoktam, bár lehet, hogy tévedek. Örülök a kommenteknek és annak, hogy mindig csak a jót mondjátok, pedig tudom, hogy nem írok valami fényesen.:') 
Más. A véleményeteket szeretném kérni, hogy ugyebár ebben a részben is meg van említve az a 'különleges este' Harry és Louis között... na, szeretnétek, hogy majd a végén leírjam egy külön részben, hogy mik is történtek vagy a fantáziátokra bízzam?:)
Írjátok le a véleményeteket kommentben, kérlek! 
Jó olvasást! xx 
u.i.: Július 10.-én valami meglepetéssel fogok nektek szolgálni!:) 

Untitledyou lied


Harry Edward Styles
2013.09.29.

- Ne beszélj hülyeségeket! - rázta meg a fejét idegesen Louis.
Nem bírtam tovább. Rá kellett ébresztenem, hogy ez már tényleg a vége.
- Lou, meg fogok halni. Ma, holnap, holnapután... ki tudja, de nemsokára elmegyek. Kérlek, értsd meg, hogy nem tudok veled maradni örökre... - motyogtam. Ujjait erősebben szorítva, másik kezemmel megdörzsöltem az arcom.
Még a legelején rádöbbentem, hogy minél közelebb lesz az a nap, annál több lesz a könny.
Bárcsak elmondhatnám neki, bárcsak szavakba tudnám önteni mind azt, amit éreztem abban a pillanatban. Amikor alvás helyett azon töprengtem, hogy fogok tőle elköszönni, vagy egyáltalán, lesz rá alkalmam? Lehet, hogy egy nap kimegy a szobából, és mikor másnap jönne, már nem engedik be, mert én nem leszek itt?
Meg kellett válogatnom a szavaim, hisz bármelyik lehetett az utolsó.
Louis döbbenten nézett le rám, a szeme sarkában összegyűlt ráncokból rájöttem, hogy próbálja türtőztetni az érzéseit, nehogy elordítsa magát.
- Ennyi? - kérdezte suttogva, felvonva a szemöldökét. Nem értettem mire ez a kérdés, de folytatta. - Ilyen könnyen feladod? Szóval csak ennyit jelentettem neked, Harry?
Értetlenül, kínomban felnevettem. Hogy képes egyáltalán feltételezni is ilyesmit? A sok-sok közös emlékünk, a gyönyörű együtt töltött percek sorban jutottak eszembe, de mégis csak egyet tudtam kiemelni. A legfontosabbat.
- Veled töltöttem el életem legszebb éjszakáját... - nyögtem kétségbeesetten. Ahogy visszagondoltam arra az estére, amikor belógott hozzám, a mellkasom hullámzott és az alhasamban is fura nyomást éreztem. Tökéletes volt.
- Aha, persze... - forgatta a szemeit és elengedve a kezem, felállt. Homályos tekintettel néztem a takarón egyedül hagyott ujjaimat, beszívva a számat próbáltam kontrollálni a fájdalmat. - Mond ezt annak a sok lánynak, akivel jártál...
 Meglepődve néztem rá. Nem akartam vele vitázni, főleg nem az én kiszámíthatatlan állapotomban, de bántott, hogy minden sértését és felgyülemlett dühét most rajtam fogja kitölteni.
- Azért te sem panaszkodhatsz... Eleanorral nagyon jól elvoltatok... - vágtam hozzá lesütött szemekkel.
- Ezt már megbeszéltük... - zavartan zsebre dugta a kezét. Tekintetemmel követtem, ahogy ide-oda lépkedett a szobában, fejemben próbáltam minden gondolatomat összeszedni, hogy erre mit reagálhatnék. Körmeimet a tenyerembe vájva hagytam, hogy két kósza könnycsepp lefolyjon az arcomon és az állam alatt egymásba olvadva az ölembe cseppenjen.
- Louis, menj el, kérlek - szipogtam. Lehajtott fejjel tanulmányoztam a félhold alakú mélyedéseket a kezemen, az életvonalam mentén.
Keserves, gúnyos nevetésétől fájt a mellkasom.
- Hát jó... - motyogta, súlyos léptekkel elhagyta a szobát. Percekkel később is visszhangzott az ajtó csapódása a fülemben.
Keservesen zokogva markolásztam a takaró szélét, nem voltam képes felfogni, hogy elküldtem. Nem akartam, hogy lássa az összeomlásom, csak ezt tudtam tenni.
Arcomat a párnába nyomva próbáltam elfojtani a szenvedésem, semmi szükségem nem volt a nővérek gyanakodó pillantásaira és kérdéseire.
A hajam rátapadt a homlokomra és tarkómra, hirtelen nagyon meleg lett.
A torkom elszorult, a levegő fokozatosan fogyott el a tüdőmből.
Csak egy újabb köhögőroham...
De nem. Ez nem az volt.
Eljött volna az idő?

Louis William Tomlinson

Kilépve az ajtón az első ülésre alkalmas tárgyra levágtam magam, nem bírtam tovább. 
Az arcomat a tenyerembe temettem, undorodtam magamtól, hogy ilyeneket képes voltam Harry fejéhez vágni. 
Egy féreg vagyok, megértem, hogy elküldött. 
Feltápászkodva, mindenkinek nekimenve, rohantam kifele a kórházból. A lépteim visszhangoztak a folyosón, ki akartam érni az épületből, mielőtt kitört belőlem minden.
A hirtelen világosság bántotta a szemem, Londonban különösen napsütötte napnak néztünk elébe, a levegő páratartalma is sok volt. 
Idegesen előkaptam a zsebemből a kocsikulcsot, és bepattantam a vezetőülésre. 
Fejemet a kormányra hajtva hagytam, hogy az első meleg, sós cseppek végre lefolyhassanak az arcomon. 
Mit tettem? 
Fejemre rakva a napszemüveget elindítottam az autót, kiirányítva magam a parkolóból, majd átvezettem a közeli plázába. 
Most sokat segítettek a sötétített ablakok, semmi kedvem nem volt hozzá, hogy valaki felordítson, amikor a piros lámpánál álltam, hogy "Jaj, Louis Tomlinson!". 
Az emberforgatagban próbáltam feltűnés nélkül sétálgatni, már ha már egy sztárnak ez lehetséges, és leülni egy szabad padra. 
A lányok hatalmas szatyrokkal sétálgattak, miközben a fiúk bandákba verődve bámulták őket. 
Szomorúan néztem egy szerelmespárt, akik kézen fogva nevetgéltek és egymás arcát összefagyizták.  
Nekem sosem adatott meg a lehetőség, hogy megfoghassam Harry kezét a nyilvánosság előtt.
Hisz a társadalom nem képes másra, csak kitagadni azokat, akik egy kicsit is különböznek az átlagtól. 
Már jó ideje tudom, hogy ha felvállalom, hogy más vagyok, csak ujjal mutogatást kapok meg röhögést. 
Sóhajtva felálltam és nézelődni kezdtem. Venni akartam valamit Harrynek, amiért megbántottam. Valamit, amivel a köztünk lévő erős kapcsolatra akartam emlékeztetni.
Tudnia kell, hogy szeretem. 

10 megjegyzés:

  1. nagyon jóó imádom...NAGYON SIESS az újjal..:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm.<33 rendben, rendben sietek.:DD xx

      Törlés
  2. Mint mindig, most is keresem a szavakat, amivel el tudnám mondani, hogy milyen jó lett a rész. Fantasztikus! <3 Bár ennek az összeveszésnek nem örültem, de megnyugodtam, amikor Louis venni akart ajándékot Harrynek. És ha már nála tartunk. Nagyon, nagyon remélem, hogy Lou időben visszaér hozzá! Ó, és szerintem írd le, hogy mi történt velük azon az éjszakán ;) Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenem, annyira köszönöm!<33 Imádom az ilyen kommenteket.:) Fontolóra veszem a leírását, bár lehet, hogy nem kéne, mivel +18-as tartalmú...:DD xx

      Törlés
  3. Nem tudom miért van ez ,de valahogy sosem találom a megfelelő szavakat.Annyira jó lett,hogy komolyan nem tudom kifejezni.Nagyon szeretem az összes részt,és ez alól ez a rész sem kivétel.:D Remélem Harry nem fog még meghalni!! NEM HALHAT MEG! Legalább addig ne haljon meg amíg ki nem békülnek. Ja,és szerintem jó lenne ha egy külön részben le írnád,mert szerintem ha leírod az sokkal jobb mint az én fantáziám :)♥♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanez a helyzet nálam is, csak a köszönetnyilvánítással. Nem tudom, hányszor mondjam még, hogy imádlak titeket.:DD<3
      Már megírtam, a következő résznél kiteszem a linket, ahol el tudjátok olvasni.:) xx

      Törlés
  4. Nagyon jó a blogod !!
    És nagyon jól írsz teljesen kitudod fejezni az érzelmeiket amit éreznek nagyon tehetséges vagy!
    De somjú is:( (jó értelemben gondolom)
    Á gyorsan kövit mert szerintem én halok bele ha nem hozol:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!:)<3 Rendben, sietek.:DD xx

      Törlés
    2. már öt napja nem volt rész vagyis 11 perce hivtalosan 9.-e van mikor lesz új? :DD

      Törlés