▲I'm here, again▲

Sziasztok!
Esküszöm, szégyenkezve írom ezt a bejegyzést, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem. De ha jobban belegondolok igazából nekem és a gondolataimnak is szüksége volt egy kis pihire. 
A legfontosabbakat, amiket a kimaradásom folyamán átagyaltam, most leírom nektek, a pályázattól kezdve addig, hogy miért is töröltem a másik blogom, megint. Közben azért megjegyezném, hogy ha netalántán néhány szóban kimarad az M betű, sajnálom, de kiesett a billentyűzetből. De komolyan.:D
Akkor vágjunk is bele. 

A PÁLYÁZAT
Kettő novella érkezett be az e-mail fiókomba 2013. július 23. 23.59-ig. 
Többre vártam, számítottam vagy nem is tudom, de ennyinek is örülök, hisz ez az mutatja, hogy valamiképp figyeltek rám. 
Az egyik beküldő s.beckie volt, aki már a project kihirdetése napján elküldte az irományát, amiért hálás vagyok. 
Mivel megígértem, hogy ti is elolvashatjátok, hogy mik között is kellett döntenem, tessék.

*Louis szemszöge*

Megígértem neki. Meg kell tennem.  Aznap este kért meg rá, amikor bejelentettük. Emlékszem arra az estére, mintha tegnap lett volna, pedig pont ma van öt éve, ma lenne az évfordulónk, de ő már nincs itt. Nagyon örültünk mind a ketten, hogy végre nem kell titkolóznunk, úgyhogy megünnepeltük…khm.  A takaró alatt Harry a derekamat ölelte én meg göndör fürtjeit csavargattam. – Egy pár sós könnycsepp halk puffanással érkezett a fagyott talajra ezzel megzavarva az éjszaka csendjét és visszaemlékezésemet. – Csak néztünk egymás szemébe, nem kellettek szavak, úgy is tudtuk, hogy mit éreztünk. Harry rekedtes hangjától ismét felébredtek a gyomromban a lepkék, akik éppen hozzászoktak a gyönyörű szempárhoz. –Lou, amióta megismertelek az az álmom, hogy egész életünkben együtt maradunk. 80 vagy akár 90 évesen pedig egyik este elalszom a kezedet fogva és reggel már nem ébredek fel. Már kiskoromban is azt szerettem volna, hogy a hamvaimat a tengerbe szórva vissza kerüljek a természetbe, azt szeretném, ha ezt az az ember tenné, akit a Világon legjobban szeretek. Lou, neked kell megtenni ha én halnék meg előbb. Tudom, hogy elég érdekes kérés, de légy szíves tedd meg értem. –Megígérem, hogy megteszem. - mondtam arra gondolva, hogy úgyis van még körülbelül 60 évem. Aha persze 60 év, itt állok öt évvel később a temetőben, ásóval a kezemben és Harry urnáját próbálom kiásni a jéghideg éjszakában, a fagyos földből, miközben egyre fátyolosabban látok az egyre több könnycsepptől. Nem, nem szomorúságból sírtam, igaz, hogy csak 8 évet töltöttünk együtt, ebből csak kicsit kevesebb, mint 5 év volt hivatalos. Tudom, hogyha nincs az autóbaleset, akkor több boldog pillanatot, napot, hónapot, vagy akár évet tölthettünk volna el együtt, de így is életem legszebb 8 évét köszönhettem neki, amit sohasem fogok elfelejteni. Ezen már nem tudtam változtatni, de nagyon fájt, többé már, nem ölelhetem át derekát, nem nézhetek gyönyörű szemébe, nem érezhetem csodás illatát, igaz, hogy ott vannak a képek, és a megmaradt ruhái, de így már soha sem lesz ugyan az.

*

A tengerpartra érve újabb emlékek ébredtek fel bennem. A WMYB forgatása, a nap, amikor kijöttünk öten a strandra álruhában ingyen öleléses táblával, vagy amikor Harryvel itt töltöttünk egy egész éjszakát, csak beszélgettünk és megnéztük a napfelkeltét, mind gyönyörű emlékek. A napfelkeltét csodálva jutottak eszembe a szebbnél szebb emlékek, Harry urnáját átölelve beszéltem Harryhez, hogy még egyszer utoljára megnézzük a napfelkeltét. Amint teljesen előbukkant a Nap a tengerből, a vízhez sétálva egy ’szeretleket’ suttogva kiszórtam a port a tenger vizébe. Ekkor éreztem azt, hogy már teljesen le van zárva a 'One Direction korszakom' , persze mindannyian egyet értettünk abban, hogy így már nem tudnánk folytatni. Egy teljesen új korszakot kellene kezdenem. Nem tudnék egy Harry nélküli életben élni, egy hirtelen felindulásból, inkább a könnyebb utat választottam és a tenger fodrozó hullámai közé vetettem magam, megvárva, hogy teljesen ellepjenek a hullámok és örökké Harryvel lehessek.

__________________________________________________

Imádtam. Lehet, hogy azért, mert Larrys, de valamiért megfogott. Tetszik, hogy rövid és mégis minden, amit az olvasónak tudnia kell, benne van. 

A másik novellát pedig N.Fanny-tól kaptam, egy nappal a határidő előtt, ami nem gond, örültem, hogy még valakit megmozgatott a pályázat. 

Még mindig nem tudom elhinni. Nem tudom felfogni. Nem tudja befogadni az agyam, ami történt. Eddig olyan jól megvoltunk. nem értem, mi történt. Én sosem voltam rá féltékeny, amiért mindig összeboronálták Demi Lovatoval. Erre ő meg féltékeny rohamot kap. Pedig tényleg nem történt semmi! Csak elmentünk bulizni a régen látott barátaimmal. És ott volt a legjobb barátom is, Kristóf. Nem értem miért akadt ki. Vagyis, miért akadt ki ennyire. Ahjj, Istenem, annyira hülye!

De úgy szeretem..!

- Kérem, kapcsolják be öveiket! Megkezdjük a felszállást! Kérem, kapcsolják be öveiket! Megkezdjük a felszállást! - ismételte meg önmagát a női robothang.

Nagyot sóhajtottam és bekapcsoltam az övemet, nagy nehézségek árán. A testemnek minden mozdulata nagyon fájt. Iszonyúan fáradt is voltam. Jót fog tenni ez a pár órás út.

Lecsuktam szemeimet és felidéztem az elmúlt 2 óra történéseit.

" - De Niall értsd már meg, hogy nem csaltalak meg! - vágtam be magam után az ajtót. 

- És ezt higgyem is el, mi? - kérdezte flegmán, miután kicsapta a rávágott ajtót. Egyik szemöldökét felhúzta, száján flegma grimasz virított.

- Gyerekek, minden rendben? - jött elő Maura a konyhából. Kezeit konyhai törlőkendőbe tisztítgatta, köténye kissé lisztes és tésztás volt. Mézszőke haját felcsatolta, szemei érdeklődően járkáltak közöttünk.

- Nem. Nincs semmi sem rendben.

-Persze, minden rendben. - válaszoltuk egyszerre Niallel, majd bosszúsan egymásra néztünk.

- Azt hiszem, ez csak a kettőnk dolga. - ragadott meg Niall a csuklómnál fogva és felráncigált a szobájába. Sosem viselkedett így velem, nem ragadt meg ilyen erősen még egyszer sem. Hát ilyen, ha dühös lesz. 

Kinyitotta az ajtót -vagyis inkább jobban mondva kicsapta, mint a bejáratit- és belökött rajta. A szobája még mindig olyan, mint kiskorában. Kék falak, az ágy középen a falnál, két éjjeliszekrény mellette.  gitár a jobb oldali éjjeliszekrény mellett van, a szoba sarkában. Az ágy előtt, a szoba túlsó végében, az íróasztal található, rajta a laptoppal, ceruzákkal, tollakkal, papírokkal. Mellette a szekrénye volt, az ajtóval szemben pedig a fürdőszobája ajtaja. Takaros szobája van, az biztos. 

 Nekiestem az ágynak, a sarkamat rendesen bevertem. Felszisszentem és magamhoz húztam a lábamat. De mielőtt megnézhettem volna a sebet, Niall belevájta ujjait a vállamba. Felrántott, már majdnem sikítottam fájdalmamban, mikor elengedett. Gyönyörű tengerkék szemeiben a düh égett, már nem csillogtak úgy, mikor rám szokott nézni.

- Szóval? Van valami magyarázatod? - fonta keresztbe kezeit mellkasán. Tátott szájjal meredtem rá. Magyarázat? Mire? Meg se csaltam! Honnan veszi? 

- Niall! - a hangom hisztérikusan csengett. - Nem csaltalak meg! Nem érted? Miért csaltalak volna téged meg? Hisz teljes szívemből szeretlek!

- Aha. Na persze. Ha teljes szívedből szeretnél, nem csaltál volna meg! - emelte fel a hangját. Nem tetszett a hanghordozása. Nem szeretem, mikor kiabálnak velem. Nem sokáig bírom, hamar elsírom magam. Nekem még nincs sok élettapasztalatom, 15 évesen hogy is lenne még? Niall az első komolyabb kapcsolatom. Mindig azt mondja, hogy a They don't know about us rólunk szól. Mert attól még, hogy sokkal fiatalabb vagyok nála -na jó, azért 4 év az nem sok- nem tudják, hogy mennyire szeretjük egymást. A rajongók engem nagyon utálnak, mert szerintük én nem vagyok Niallnek megfelelő, mert neki egy érett nő kell, nem pedig egy kis pisis, aki még most középiskolás. 

De vannak, akik szeretnek, mert örülnek neki, hogy a kedvencük végre megtalálta a szerelmét. Szerintük mi összeillünk és hogy nagyon cukik vagyunk; részben azért, mert Niallnél egy fejjel kisebb vagyok. Meg, hogy Niallnek az esete vagyok: barna, egyenes haj és barna szem. Ahogy mondta. Szerencsére csak pár rajongó véleménye ez. Mert sokan, sőt, rengetegen még csak nem is tudják, hogy Niall már nem szingli. És Niall még azt hiszem a fiúknak (Harrynek, Louisnak, Zaynnek és Liamnek) még el se mondta, hogy megtalálta az ő kis "Hercegnőjét". Így is, az utálkozók, akik szerint együtt vagyunk, csak 15-20-an vannak, ők pedig a Twitter fiókomra írtak, úgy ahogy azok is, akik szeretnek. Bár ők kevesen vannak, csak 5-en vagy 10-en. 

Már adtak is nekünk egy nevet, ahogy szoktak a pároknak. Tudjátok, Zerrie, Elounor...

Nanny Noran. Khm. Igen szerintem elég hülyén hangzik, de Niall szerint olyan fülbemászó meg aranyos. Jó szerintem is nagyon cuki, de na, nem hangzik hülyén? Olyan sok benne a n betű!

- De hisz meg se csaltalak! Az Isten szerelmére Niall, hogy feltételezhetsz rólam ilyet?! Még csak 15 éves vagyok, Te vagy a legelső komoly kapcsolatom! Beléd vagyok igazán szerelmes! Szerinted csak úgy megcsalnálak? 

- Igen! Részegen simán megcsalnál! És szerintem te részeg is voltál! - húzta fel az orrát. Ilyenkor annyira aranyos! De most..! Most nem.

- Niall! Gondolkodj már! Még csak nagykorú sem vagyok! Alkoholt sem ihatok, nem hogy még lerészegedjek!

- Hah! Még jobb! Akkor meg normál állapotodban csaltál meg! - nevetett fel keserűen. De várjunk csak, mi?! Normál állapotomban? Ez ivott?

- Niall? Te ittál? - vizslattam kérdő tekintettel.

- Dehogyis! - köpködte felém a szavakat. Odasiettem felé, két tenyeremet arcára tettem. Még így is látszott, hogy milyen kicsi a tenyerem. Az arca felét takartam csak le vele. 

Mélyen belenéztem a szemébe, a pupillája kicsit nagy volt, de nem eléggé nagy ahhoz, hogy tudjam, droghoz nyúlt. Szerencsére. Hátrébb mentem egy kicsit és mutatóujjammal kissé meglöktem. Azonnal elvesztette az egyensúlyát, kezeivel kapálódzni kezdett, bal lábával kilépett, hogy megtartsa magát. Megragadta a pólóm és elemelt a földtől, így szemtől szemben voltam vele.

Kezeimet rátettem pólómat markoló karjaira, küszködtem vele, de miután rájöttem, hogy esélytelen, belenéztem szemeibe. Azok szikrákat szórtak rám, szinte megölt a tekintetével.

- Engem te csak ne lökdöss! - kiabált rám. Leheletéből megéreztem az alkohol szagot. Köhögni kezdtem, kezeimmel elkezdtem ütni mellkasát.

- Engedj már el! Tegyél le! - kapálództam. Ütéseim nem hatották meg, így azt már abba hagytam. 

- Vannak képek ugye? Csináltatok képeket, mi? - kérdezte. Furcsán néztem rá. Képek? Igen, csináltunk képeket. A telefonom van is jó pár. Kristóf is rajta van, ahogy együtt hülyülünk. De a legtöbb csak vigyorgós, hülyéskedős csoportkép, de vannak olyanok is, amin a barátnőimmel hülyülünk. 

- I-igen. - válaszoltam dadogva. - De miért kérdezed? - ekkor letett a földre, benyúlt a zsebembe és kikapta a telefonom. Kioldotta a zárat -igen, tudja a kódom és én is az övét- és kutakodni kezdett a képeim között.

- Megnézem, hogy vannak-e arról képek, hogy megcsaltál. - válaszolt csak úgy félvállal. Na, itt felment bennem a pumpa. Egyáltalán honnan hiszi, hogy megcsaltam?? Ha? Mert én arra nagyon is kíváncsi lennék. Biztos csak az alkohol miatt ilyen hülye lett és beképzeli magának.

                                                                                                                         
- De Niall értsd már meg, hogy nem csaltalak meg! - üvöltöttem rá. Felkapta a fejét, hitetlenkedve nézett rám, majd beszélésre nyitotta a száját. Vagyis, jobban megnézve üvöltésre. 

- Igen? Mondd ezt akkor annak, aki hisz neked! Mert, hogy én nem, az biztos! - üvöltött rám. Ebben a percben nagyon félelmetes volt. Még sosem láttam ilyennek.

- De ki a fasznak mondanám, ha nem neked? Engem más nem érdekel! Csak azt akarom, hogy te tudd! - kiabáltam. Nem akartam, hogy még dühösebb legyen. 

- Én azt tudom, hogy megcsaltál! És mindjárt meg is látom! - üvöltött utoljára a képembe, amjd a telefonomnak szentelte a figyelmét. Prüszköltem és keresztbe raktam kezeimet. Beharaptam a számat és felnéztem a plafonra. Miért nem hisz nekem? Miért ivott alkoholt? De, arra lennék nagyon kíváncsi, hogy miből gondolja, hogy én megcsaltam?! 

Niall egyszer csak felnézett a képernyőmről, szemeiben az eddiginél is nagyobb dühöt véltem felfedezni. Dühösen indult meg felém, nagy léptekkel szelte át azt a kis távolságot köztünk. Kezét felemelte, én pedig mire rájöttem, mit akar csinálni, késő volt. A keze villámként szelte át a levegőt, végül nagyot csapódott az arcomnál.

Az ütéstől hátraestem, de mögöttem ott volt az íróasztala, aminek nekiestem. Kezemmel lesöpörtem a ceruzákat, tollakat,papírokat és a sarkán lévő kis lámpát. Oldalamat alaposan bevertem a szélébe, hátammal rávágódtam, fejem nagyot koppant a fán. Kinyitottam a szemem, de pár percig még minden homályos volt. Megütött. Megpofozott. Ő. Niall. Az én egyetlen szerelmem. Az én ártatlan, kis szőke írmanóm. Hogy tehette? Hogy? 

Szemeimbe könny gyűlt össze, lassan megtámaszkodtam és felültem. Kezemet a fejemre tapasztottam, kicsit szédültem, de nagyjából okés voltam. Megráztam a fejem és Niallre néztem. A tekintetében nem volt düh, csak rémültség és sajnálat. A szeme golflabda méretű volt, keze fokozatosan esett le törzse mellé. Egész testében remegett. 

- Te jó Isten...Jé-jézusom..Fanny, figyelj én..Te Úristen.. - fogta a fejét és közeledett felém. Gyengéden megfogta felkaromat, de én kirántottam kezem szorításából. Könnyeim utat törtek maguknak, úgy néztem fel szemeibe. Alsó ajkam megremegett, szememben nem csak a fájdalmat és a csalódást lehetett látni, hanem a dühöt is. Niall kétségbeesetten nézett rám, de én csak félrelöktem és eltrappoltam az ágyáig. Letérdeltem és kirángattam alóla a bőröndöm, majd azt elrángattam a szekrényéig. Ledöntöttem -vagy ledobtam- a földre és idegbetegen kezdtem beledobálni a ruháimat a szekrényéből. 

A legtöbb időmet Nialléknál szoktam tölteni, rengetegszer alszok itt, így már sok ruhát idehozattam Erika néniékkel. Már augusztus vége felé járunk, én pedig nyár eleje óta itt nyaralok Írországban anyukám keresztanyjánál, akik ideköltöztek ki. Itt ismerkedtem meg Niallel is. Itt randiztunk vagy százszor. Itt volt meg az első csókom. Itt lett a barátom. Itt lettem belé szerelmes. Itt vesztettem el a szüzességem, életem szerelmével. Mielőtt még ribancnak neveztek, hogy 15 évesen elvesztettem a szüzességem, elmondom nektek, hogy Niallel balesetünk volt és Ő több hétig kómában volt. Így mikor hazaértünk, már nagyon hiányzott nekünk egymás társasága. Így pedig egyek voltunk. Az ÖVÉ voltam.

Zokogva tépkedtem ki a szekrényből a ruháimat és nem törődve a hajtogatással bedobtam a bőröndbe. Niall még mindig ledermedten, kétségbeesett tekintettel állt ott a szoba közepén. A következő pillanatban mintha fejbe kólintották volna, megrázta a fejét és felém kezdet közeledni.

- Fanny! Mit csinálsz? - sietett mellém. Levegőnek néztem, mintha itt sem lenne. - Ne ne ne ne! Fanny! Fejezed már be! - kapta ki a kezemből a pólóm. Ránéztem és próbáltam kihúzni a kezéből, de Ő ugyancsak nem engedte. 

Messziről ez úgy látszott, mintha egy törülközővel kötélhúzósat játszanánk. De én csak zokogva ráncigáltam ki a pólómat a kezéből, de mintha hozzánőtt volna. 

- Add már ide! - kezdtem el ütögetni a markait, de én nem vagyok olyan erős. - Engedd már el! - kiáltottam vagy sikítottam rá és püfölni kezdtem a mellkasát. Niall kezeivel lefogta az ökleimet és leállított. Felnéztem rá, tekintetemben a dühöt és a csalódottságot lehetett látni. Még mindig sírtam, de Niall letörölte a könnyeimet, ezzel elengedve a pólómat. Azonnal magamhoz fogtam, aztán levágtam a bőröndbe. 

Elléptem tőle és durván letöröltem még mindig hulló könnyeimet. Ránéztem, majd ciccegtem és felemeltem a jobb kezemet.

- Menj ki! - mondtam ki nehezen. Niall szóra nyitotta a száját, de én csak az ajtóra mutattam. - Kérlek szépen! Csak..csak menj ki! - kezdtem el újra bőgni. Niall bólintott és kicsoszogott a szobából. Becsukta maga után az ajtót, én pedig berobogtam a fürdőszobába. Kipakoltam onnan a cuccaimat és beleraktam a bőröndbe. 

Körülnéztem a szobában, hogy nem maradt-e valahol holmim. Az éjjeliszekrényén megláttam keretben a közös képünket. Újra zokogni kezdtem. Középen vonallal van elválasztva a kép, ezért két oldalt lehet belerakni képet. A jobb oldalon Niall épp végig nyalja az arcom, én pedig undorodó grimaszt vágok és kinyújtom még a nyelvemet is. A bal oldali képen én a két kezemmel Niall vállán támaszkodom, lábujjhegyen állva, Ő pedig lehajol hozzám egy csókért. 

Odafutottam és lefordítottam a képet. Felzokogtam és megfogva  bőröndöt kimentem a szobából. Niall az ajtó mellett, a falnál guggolt, arcát a tenyerébe támasztotta. Amikor meghallotta az ajtó csukódását felnézett rám.

- Fanny, kérlek...ne csináld! - nyúlt a kezemért, de én nem törődtem vele és leszállingóztam a lépcsőn.  A nappaliban Maura és Bobby ült a kanapén, maguk elé meredtek. Király. Ez nagyon jó. Valószínűleg mindent hallottak. Rájuk néztem és egy szomorú mosolyt ejtettem feléjük. Maura megértően elmosolyodott, de láttam, hogy sírt. Bobbyra néztem. Látszott a szemén, hogy könnyezni kezdd. Odaszaladtam feléjük, ők pedig gyorsan felálltak. Megöleltem őket és mindketten kaptak egy-egy puszit.

- Hiányozni fogtok! - suttogtam nekik, majd kibújva szorító karjaik közül megfordultam. Niall a lépcső végében állt, könnyei csak úgy ömlöttek a szeméből. Szipogtam, bőröndöm fogantyúját megfogtam és az ajtó felé húztam.

- Fanny...! - próbálkozott Niall, de én csak feltartottam a kezem. Mikor kiléptem az ajtón, megcsapott a hideg. Érezni kezdtem az arcomon a fájdalmat, Niall pofonja után. Megdörzsöltem a szemem és leintettem egy taxit. Bediktálva a címet, Írország másik vége felé kezdtem haladni. 1 óra múlva már Erika néni karjaiban sírtam a reptéren.

- Még meggondolhatod magad! - nézett rám szeretett teljesen. 

- Anya! Hagyd! - tolta el tőlem a lánya, Viki. - Szia! Hiányozni fogsz! - ölelt át. 

- Igen! Jövőre is gyere! - ölelt meg hátulról az apja, egyben Erika néni férje, István. Mély hangú és kissé pocas ember.

- Rendben! - mosolyogtam rájuk és a gép felé haladtam. Felmutattam a jegyeimet, leadtam a bőröndöm és felszálltam a gépre.

Sírva elmosolyodtam és visszaemlékeztem erre a három hónapra. A Niallel töltött időkre. Az első randinkra. Sóhajtva dőltem hátra és bedugtam a fülhallgatótt. Feloldottam a telefonomon a billentyűzárat és zenét akartam kapcsolni, de akkor megláttam a képet. A képen én voltam és Kristóf. Éppen hülyültünk, Ő a nyakamat harapdálta, én pedig legyeztem magam a kezemmel. Úgy látszott mintha élvezném. Niall ezt a képet látta, mielőtt megütött volna.

Újra zokogásban törtem ki és elindítottam egy lassú dalt.

***

Már pontosan három hónapja ennek. Ismét suliba járok, mostmár középsuliba, jogot tanulva. Legjobb barátnőmmel, Nikivel, akit már 7 éves korom óta ismerek. Mikor hazaértem, csak pár napig bírtam magammal. Azután a fájdalom felülkerekedett rajtam. Vagdosni kezdtem magam. Persze, mikor ezt Niki meglátta kaptam tőle egy kicsi pofont -na jó, valljuk be elég nagy volt- és kiabálni kezdett. Azóta is vágok pár kicsit, hogy ne vegye észre, hogy újak is vannak. Mindegy. November van, kissé hideg, kissé meleg. 

Havat akarok! És Niallt!

Iszonyatosan elmondhatatlanul hiányzik! Akarom Őt! A csókjait, az öleléseit, a puszijait és mindent ami hozzá kapcsolódik! Szerencsére -persze véletlenül- a nagy pakolás közben elraktam Niall egyik pólóját. Éjszakánként azt szoktam magamhoz ölelni. Már nem hallok a One Directionről. Senki sem tudja, hogy Niallnek nyáron barátnője volt. Kivéve persze a Nanny Noran fanok, akikről meséltem nektek. 

Hmmm. Hiányzik Ő.

Niall szemszöge

Három hónap. Három hónap. Ennyi telt el. Én pedig már nem bírom. Fáj. Hogyne fájna! Mintha a szívemet ezernyi tüske szúrná. Csak ő jár a fejemben. Mindig, mindenhol, bárhol is vagyok. Lágy vonásai, csilingelő hangja, puha bőre, halk nevetése, csillogó barnás szemei. Minden este fájó szívvel hajtottam álomra fejemet. Reggel pedig az arcomra száradt könnyekkel ébredtem. Persze erről senki sem tudd. 

Nem tudhatnak. Vagdosni kezdtem magam, párszor bogyókat is szedtem. De meghalni annyira még nem akarok. Mindkét csuklómon csuklószorító van, alatta pedig kötés. Nem akarom, hogy a srácok észrevegyék.

Ma este lesz egy koncertünk. Nem tudom, hogy fogom bírni. A vérveszteség miatt néha összesek, pár percre elájulok. És most, főleg így, hogy még ugrálok és énekelek...hát. Reménykedek, hogy ne történjen semmi.

Itt állok, mikrofonnal a kezemben a They don't know about us után. Nem kis híján múlt, hogy elbőgjem magam. Ez volt a közös számunk Fannyval. Ez a szám RÓLUNK szól. Elnézést, szólt. Sajnos.

- Ééééééssss ki akarja hallani az After you left-et? - kérdezte üvöltve Louis, mire a közönség nagy sikoltozásban tört ki. Az "After you left" a legújabb dalunk. Még dolgozunk a videó klippen. Igen, nekem elég sok szerepem volt ebben a dalnak a megírásában, mielőtt kérdeznétek.

- Oké, akkor itt a Summer love! - mondta Liam, én pedig felnevettem. A zene elindult, Zayn pedig elkezdte énekelni. A levegő megakadt bennem. Nem ment le a tüdőmhöz, hanem a mellkasomban maradt, a szívemnél. Anyukámnak hála, megtanultam, hogyan fojtsam vissza a sírást. Csak egyetlen egy pontra kell figyeljek. Most épp az egyik plakátot figyelem, amin ez áll: "Niall, mi a baj?".

Mi? Összehúztam a szemöldököm és úgy figyeltem tovább. Mi a baj? Látható, hogy van valami bajom? Pedig mosolygok és igyekszem úgy csinálni, hogy ne látszódjon, hogy erőltetett. De mit gondolok, hisz Ők a rajongóink! Mindent észrevesznek...nem?

A bambulásomból -sírás visszafojtásomból- egy kar ébresztett fel, ami éppen a vállamat rázza. Oldalra néztem és Liammel találtam szembe magam. Mozgott a szája, de nem igen értettem, hogy mit mondd. Körbenéztem és Harry még mindig énekelt.

- Mi az? - súgtam oda neki. A szemében aggódást láttam. Miért aggódik?

- Jól vagy? - kérdezte meg. A szeme szinte áthatolt rajtam. Nyeltem egy nagyot, majd hevesen bólogatni kezdtem. Elmosolyodott. - Oké. Akkor figyelj, mert te jössz! - bökött meg. Megforgattam a szemem és énekelni kezdtem.

- 'Cause you were mine for the summer,   /Mert az enyém voltál nyárra/

   Now we know it's nearly over              / Most már tudjuk, hogy ennek majdnem vége/

   Feels like snow in september                / Olyan érzés, mint a hó szeptemberben/

   But I always will remember...                  / De én mindig emlékezni fogok.../

- You were my summer love, You always... - csuklott el a hangom. Nem bírom tovább. Nem bírom. Szükségem van rá. Csak is rá. Ő a másik fele. Már akkor tudtam, mikor megláttam. Jobban mondva, mikor elütött a biciklijével. Ahogy megláttam azokat a barnás szempárokat, tudtam, hogy Ő az én hercegnőm.

A közönség zsivaja abbamaradt, én pedig szédülni kezdtem. Könnyeim utat törtek maguknak, minden kissé elmosódott és homályosabb lett. A lábaim már nem bírták a súlyomat tartani. Összecsuklottak, én pedig összeestem. Éreztem, hogy valaki utánam kap és megtartja a fejem. Még nem mertem kinyitni a szemeimet. Reménykedtem benne, hogy csak álmodom. Csak álmodom és mikor felébredek, Ő ott fog a nyakamban szuszogni, otthon, Írországban.

Összegyűjtöttem a bátorságom és kinyitottam szemeimet. De sajnos nem az fogadott, amire vártam. A fiúk voltak fölöttem, aggódva néztek le rám. Liam tartott a fejemnél fogva, a közönség is csöndben maradt. Pislogtam párat, éreztem, hogy még mindig sírok. Tehát nincs itt. Otthon van, Magyarországon. Mit is vártam..? Ez nem egy mese. Hanem a való világ.

Sóhajtva felültem, Liam még mindig fogta a fejem. Kissé forgott körülöttem minden, de hamar abbamaradt. A fények belevilágítottak a szemembe, ezért a kezemmel eltakartam őket. Körülnéztem. A közönség, a lányok, mind minket néztek. Voltak akik sírtak, voltak akiknek csak a szája előtt volt a kezük, szemük pedig rémültséget mutatott és voltak akik ledermedtek, de jól látszott rajtuk a félelem.

- Még él!!! - kiáltotta el magát Louis. Tapsolásba és sikongatásba kezdtek, én pedig halványan elmosolyodtam. Liamre néztem, ő pedig a "Tudtam" tekintetével nézett vissza rám. Bólintottam egyet és a kezemet nyújtottam. Felsegítettek én pedig Liam felé fordultam.

- Elkérhetem a mikrofont? - suttogtam. Bólintott egyet és átnyújtotta a kért tárgyat. A számhoz emeltem és megköszörültem a torkom.

- Tud..tudni szeretnék, hogy miért..miért estem össze? - kérdeztem. Igen kiáltások jöttek válaszni és sikoltások. Akkor kezdjünk bele Niall. Mondd el a világnak, hogy Niall Horan szívében már csak egy lánynak van helye és ne fáradozzanak érte. Mert csak azt az egy lányt szereti. Leültem a színpad szélére és felnéztem a fiúkra. Kíváncsian néztek vissza rám, gondoltam nem tudják mit akarok mondani, de azért Ők is leültek.

- Hát..ezért. - vettem le mindkét csuklómról a csuklószorítókat, majd a kamerának mutattam a kezemet, hogy mindenki jól láthassa, Niall Horan vagdossa magát. A közönség megint elhalkult, néma csend lett az arénában. A fiúk rémülten néztek rám, Louis pedig elkapta a csuklóimat, hogy jobban megnézhesse. Ilyenkor jön elő belőle a bölcs és komoly Louis. A fiúk szeméből csak azt tudtam kiolvasni már, hogy "Miért?". A közönség is rákezdett. Miért, miért, miért.

- Hogy miért? - kissé felnevettem. - Mert túl hülye voltam. És mert szerelembe estem. A nyáron, mikor megkaptuk a három hónap szünetünket, Írországban megtaláltam a szerelmet. Megtaláltam a hercegnőmet. Három hónapon át együtt voltunk. Aztán, azt hiszem szakítottunk. Az én hibámból. Képes voltam megütni egy lányt.. - suttogtam a végét, de még így is hallani lehetett. Nyeltem egyet és belekezdtem a mesélésbe. Mindenki tudja meg, hogy mi történt velem nyáron és hogy ki az a Fanny. És már azt is tudom, hogy hogyan szerezzem vissza.

Fanny szemszöge

- Nem, nem nem! Ez a ruha nem jó! Vedd fel inkább ezt! - dobott nekem Kinga egy szép egyberuhát.

- Nem értem, miért nem jó most ez. - morgolódtam, de azért felvettem a ruhát. Niki is úgy volt felöltözve, ahogy eddig én voltam. Rövid nadrág és atléta. Ennyi. Nem értem, minek kell felvennem ezt a ruhát, hiszen csak vásárolni megyünk az Aréna Plázába. Kinga elégedetten nézett rám, majd megragadott és kifelé kezdett vonszolni. Felvettem a Converse cipőm és kimentünk a taxihoz. Taxi. Hm. Erről Niall jut eszembe. Taxival jöttem el tőlük. Bár ne mentem volna el abba a buliba!

Már jó pár szatyor van a kezünkben és Kinga folyton csak beszél. Egyfolytában csak megyünk, nem enged öt perccel sem tovább maradni a boltban. Azért is lehordott, hogy miért pont Converse cipőt vettem fel. Nem értettem mi baja van. Mindig csak az üvegnél megyünk, hogy jól lelásson az alattunk lévő szintre. Komolyan mondom ez nem normális. Niall sem volt normális. Ahogy én sem. Annyira összeillünk. És annyira hiányzik!

Kinga egyszer csak megállt mellettem és vigyorogva nézett rám. Összehúzott szemöldökkel néztem vissza rá, amikor meghallottam a One Direction - Irresistible dalát. Élőben. Elkerekedett szemekkel mentem a kis üveghez és néztem le onnan. A One Direction éppen ott koncertezett alattunk. Niall pedig a szemembe nézve énekelte a dalt, egy rózsákból kirakott szív belsejében állva. Piros, rózsaszín, halvány rózsaszín és sárga rózsákból ki volt rakva, hogy "I ♥ U". Niall pedig pont a szívben állt. Ezt nem hiszem el.

- And your eyes, your eyes, your eyes, your eyes... - énekelte Zayn. Mindegyik fiú felém fordulva állt, bár nem tudom miért. De én csak Niallt néztem. Csak Őt. Kék szemei fogva tartották az enyémeket, elvesztek egymásban a színek.

- Irresistable. - fejezte be Niall, Liam helyett. A szemembe nézve mondta ezt. Szemeiben szeretet, bánatot és reményt láttam. Reményt? Szeretet? Akkor..akkor még szeret? Nem bírtam magammal. A mozgólépcsőn át lerohantam hozzá és a nyakába vetettem magam. Úristen. Milyen jó újra érezni az ellenállhatatlan illatát! Mangó és erdő keveréke. Tökéletes. 

- Szeretlek. - suttogta. A szívem kihagyott pár, sőt, rengeteg ütemet. Azt mondta, hogy szeret! Szeret! Sírni kezdtem és egyre jobban öleltem magamhoz. Nagyon hiányzott már. Nagyon.

- Én is nagyon szeretlek, Niall. - mondtam a fülébe, mire Ő jobban szorított magához. Mindig van egy remény. Egy remény, ami még sosincs elveszve. Lehet, hogy szerinted igen, de az élet szerint nem. A élet egy csoda. Nem szabad eldobni csak úgy. örülök, hogy én sem tettem ezt. Nem tudhatjuk, mi minden történhet még. 

_________________________________________________________

Huhh. Hát igen, ez tényleg hosszabb egy kicsit, mint az 500 karakter, de nem gond.:D Ez is ugyanolyan jó, mint a másik, meglepődtem azon, hogy Niallnek milyen szavakat adtál a szájába, de tetszett. Talán jót is tett nekem, hogy végre fiú-lány kapcsolatról olvasok, nem Larryset.:D 

És akkor most az ítéletem. 

Mivel mind a két történet felér egy csillagos ötössel, úgy döntöttem, hogy az eredmény döntetlen. 

Az általam kitervelt blog, amit indítani akarok veletek, úgy is több írót igényel, szóval augusztusban hárman kezdünk bele. 

S.beckie te írj rám, N.Fanny te pedig jelölj be Facebookon, és elkezdhetjük a közös munkát.:) 

A TÖRÖLT BLOG 

Khm, igen. A magyarázatom a következő. 

Jobban átgondoltam, hogy mit is akarok a történetből kihozni és rájöttem, hogy semmi érdekeset nem tudnék vele kezdeni, de ha sikerülne is, nem lenne olyan hosszú a történet, mit ti azt elvárnátok. 

Szóval, egy kattintás és töröltem. 

DE. Mielőtt el lennék hordva, hogy én csak erre vagyok képes, ünnepélyesen közölném, hogy új blog van láthatáron, aminek elkezdése előtt jobban agyaltam, mint valaha. 

Most éppen már a 3. évadon gondolkodom, szóval azt hiszem, az elég hosszú lesz nektek.:) 

Még nem nyitottam meg, de amint végeztem a design csinosítgatásával, jövök a linkkel. 

Remélem elnézitek nekem ezt a kis szünetet, ami után most már valóban itt vagyok, élek, az ujjaim újra mozognak az M hiányos billentyűzetemen, szóval újra zargatni foglak majd titeket a történeteimmel. 

Jó (maradék) nyarat! 

horan vandaa. xx