▲6.RÉSZ▲

Sziasztok!:) Megjöttem a következő résszel, még több Larry momentsel. (Tele van vele.) 

Remélem tetszik, komizzatok, esetleg aki még nem iratkozott fel, az tegye meg és lehet a 'Tetszik' gombokat is nyomogatni.:) 

Egy chatben feltett kérdésre válaszolva, hogy többen is lássátok: Igen, ez egy 'szerelmes' Larrys sztori, mert ÉN hiszek bennük. Ha esetleg valakinek nem tetszik, azt csak sajnálni tudom. Köszönöm a figyelmet. 

Jó olvasást! xx

u.i.: Nem sokára befejeződik Once upon a time he loved me blogom és újat fogok nyitni. Majd teszek ki róla linket ide is. 

Harry Edward Styles

2013.09.23

Az ágy szélén ülve, lelógattam a csupasz lábaim.
Mozgatva az ujjaim, néztem ahogy a fénysugarak meg-megtörnek árnyékot vetve a halványszürke padlószőnyegre.
Az ideiglenes szobám kezdett unalmassá válni. Mindennap ugyanaz a látvány... ugyanaz a kanapé, ugyanaz az ágy, ugyanaz a táj az ablakon kinézve...
Hirtelen öntött el a forróság, szám sarka hatalmas vigyorrá húzódott, ahogy Louis haja megcsikizte a nyakam. Fejét a vállamon pihentette, halkan szuszogva bámulta ő is a földet.
Nem volt mondanivalónk egymásnak, de nem is volt gond. Ott volt mellettem, és ez többet számított néhány elcsépelt szónál.
Mióta megismertem, erre vágytam. Aggódás és kételyek nélkül kettesben lenni, hallani a másik lélegzetvételeit...
- Emlékszel, amikor másfél évvel ezelőtt megkaptuk a Moments dalszövegét? - kérdezte semmit nem mondó hangsúllyal. A homlokomat ráncolva dünnyögtem egy igent, és kíváncsian vártam a folytatását. - Akkor még úgy gondoltam, hogy semmi értelme sincs... Mostanra megértettem a mondanivalóját.
Hatalmasra nyitott szemekkel bámultam magam elé, miközben magamban végigénekeltem az említett dal gyönyörű sorait. A megható szavak szíven ütöttek, mikor rájöttem, hogy a kettőnk helyzetéhez hasonlítja.
Fejét oldalra fordítva a szája hozzáért a nyakamhoz, visszafojtott lélegzettel tűrtem, ahogy a hasam görcsbe rándul. Sosem hittem a gyomorban csapkodó pillangókban, de ez az érzés hasonlított rá.
- Hands are silent, voice is numb, try to scream out my lungs, but it makes things harder and the tears stream down my face... - énekelte a szólóját rekedtes, halk hangon a nyakhajlatom bőrébe.
A hideg az egész bensőmet kirázta, a libabőr végighúzódott a csuklómtól a felkaromig. Élvezve a szavak visszhangját a fülemben, lehunytam a szemem és óvatosan kezeire raktam az enyémeket.
- Miért kínzol? - sóhajtottam szaggatottan. Louis mutató ujja köröket rajzolt a csupasz combomra, égető vágyat hagyva az érintése után.
Hallottam, ahogy halkan felkuncog, fejét belefúrta a nyakamba. Hajszálai újra súrolták a bőröm, erősen belemarkolva az ágy szélébe nehezen vettem a levegőt, de most az egyszer nem a betegségtől. Apró puszikat lehelt az állkapcsomra, az államtól a fülem tövéig.
- Harry... Szeretlek. - suttogta áhítattal a hangjában.
Döbbenten nyitottam fel a szemhéjaimat, pillanatokig csak fekete pontokat láttam a belém szökő adrenalintól és forróságtól.
A legszebb dolgok az életben néha egyetlen egy szóból állnak. Vagy egyetlen egy mozdulatból.
De miért? Miért akkor történnek ezek meg velem, mikor már késő? Mikor alig egy hónapom van csak hátra, hogy élvezhessem?
Az élet igazságtalan, mégis vannak gyönyörű perceink benne.
A fejemet lassan fordítottam el, a lehető legtöbbet akartam megélni a látványából, ahogy az állát a vállamon támasztva mosolyogva néz fel kusza, lelapuló tincsei mögül türkiz szemeivel.
A szívem kihagyott ütemeket, ahogy a tekintetem keskeny szájára csúszott.
Akármeddig gondolkodhattam volna, de nedves ajkainak színét semmilyen rózsaszínhez nem tudtam hasonlítani.
Egyedi volt. Az enyém... 
Meghökkenve pislogtam, mikor óvatosan közelebb hajolt az arcomhoz.
Akarta.
Meleg lehelete csikizte a bőröm, szempilláinak árnyéka az arcára vetült, amikor lehunyta a szemét.
Halvány mosollyal néztem, hogy mennyire tökéletesen tökéletlen, ahogy arra vár, hogy megcsókoljam.
Akarta. 
De minden jót megzavar valami rossz, már megtanulhattuk a filmekből, vagy akár az életből.
Az ajtón kopogtak, mire rögtön véget ért a pillanat, ami el sem kezdődött igazán.
A kezem által csinált gyűrődést szuggeráltam a lepedőn, miközben a szemem sarkából láttam, hogy Louis ijedten ugrik félre és hátraveti magát az ágyon.
- Mr. Styles, készen áll az állandó szobája. Kérem, hozza a saját dolgait és kövessen. - dugta be a fejét egy fiatal nővérke. Annyira látszott rajta, hogy flörtölni próbál a tekintetével, reménytelenül.
Nem tudhatta, hogy az egyetlen ember, akit akarok, az mellettem fekve telefonozik.
- Az a szoba jobb lesz, mint ez? - kérdeztem csipkelődve, fennhangon. Szőke haját még idegesebben csavargatta, egész arca halvány pírbe burkolózott a megjegyzésemtől.
- Legalább az ágy legyen rugósabb - szólalt meg Louis halkan, de mégis meghallottam én is és a lány is. Értetlenül fordítottam oda fejem, mire fogait kivillantva rám kacsintott.
Lesütött szemekkel fordultam vissza, mikor leesett a szándéka, közben azon gondolkozva, hogy kinek az arca lehet a vörösebb. A nővéré vagy az enyém?
Kezemmel elrugaszkodva bizonytalanul értem földet, a lábam kicsit megremegett. De Louis megelőzte a szándékaim, szempillantás alatt a fotelben pihenő sporttáskámért nyúlt, a hátára kapta és belém karolva az ajtó felé húzott.
- Annyira még nem olvadtam el tőled, hogy ne tudjak járni - nevettem, utalva arra, hogy van lábam és mozgatni is tudom őket.
Nem nézett rám, a folyosókon özönlő tömeget próbálta kikerülni, de a huncut mosoly ott volt a szája sarkában.
- Majd meglátjuk.